2010. június 29., kedd

Hosszabbítás

Ma megvolt az első hosszabbításos meccs ezen a VB-n. Az eleje nekem nagy-nagy szomorúsággal telt, mert rájöttem, tegnap este egy bigyót elejtettem. Valamikor, 4 sorral lennebb... a 7 hurka 8 fele ágaskodott...majdnem sírni kezdtem.
Ilyenkor van az, hogy aktuális munka félre, és valami mást gyorsan elő, vigasznak. Hát kötöttem a másik darabhoz két sort... (amiről eddig alig tettem említést, pedig igenis, van... mutatom:
Ercsutól érkezett finom merinó fonal, általam készített tű, észt csipkeminta (Linnuteekiri).)
Na de nem hagyott nyugodni a lelkiismeretem, nem akartam elfogadni a tényt, hogy én most annyit visszabontsak, hát vettem egy nagy levegőt, és megreparáltam a problémát: azt a szemet lefuttattam, visszaszedtem egy horgolótű segítségével, gondosan ügyelve a nupp 7 hurkára és visszakaptam az elveszejtett bigyómat!!!
A gyásznak ezennel vége lett, tudtam volna már a meccsre is koncentrálni, de hihetetlenül unalmas volt, mind a 120 perce, így a tizenegyesekig kötöttem - azokat azért megnéztem - úgyhogy most megvan a Crown Prince központi részének pontosan 3/7-e.
Most már vagy 40-45 cm hosszú, akkora, hogy már gabalyodik össze a tű körül - merthogy széles is -, és ez jó, mert egyre közelebb kerülök a végéhez. Ami valahol mégis olyan távolinak tűnik...
És mutatok még valamit, ami nem kötés (még!), csak finom-finom fonal, Adéltól örököltem, Melinda festette.
Ez megint olyan napsütéses szeptemberi bükkös hangulatú (ami az egyik kedvencem), valami levélmintásat képzelek hozzá - de nem merem elkezdeni, ameddig a másikkal nem végeztem.
Mindjárt kezdődik a portugál-spanyol meccs, készülök hát vissza kötni. S ha már a szimpátiáim hazamentek, akkor hajrá, Portugália!!!

2010. június 28., hétfő

Emlékek

Erika írta le a blogján hogyan kezdődött nála a kötés, erről eszembe jutott az én kezdésem.
Talán harmadik osztályos voltam, kézimunka-órára kellett.
Valami rossz alumínium tűkkel és arra felvett sállal mentem iskolába (egy osztálytársnőm akkor már pulcsit kötött, igaz, sima-fordítottal, de már apasztott és szaporított), emlékszem, pöndörödött, mert egy sor sima - egy sor fordítottat kötöttem. Kb két sort sikerült órán lekötni, többet azért nem, mert odaragadt. Annyira szoros volt, hogy nemhogy levenni, de a tű végére húzni sem bírtam a szemeket.
Nem emlékszem, mi lett ezzel.
Aztán néha kötöttem, de általában nem, tudtam sima-fordítottat kötni, meg apasztani, két szem összekötésével.
Az új kezdés pedig kb. másfél-két éve, amikor bizonyos egészségügyi dolgok miatt arra kényszerültem, hogy minden előző tevékenységemről lemondjak, azóta pedig minden visszatért a régibe, csak én maradtam (csipke)kötés-függő.

2010. június 27., vasárnap

Üdvözlet. Welcome

Egy többé-kevésbé sikeres megújulás után végre jöttem.
Mindenkit köszöntök. Nagyon jó volt a támaszotok, és őszintén mondom, meglepődtem, hányan olvastátok a blogomat.
Ugyanúgy szeretném folytatni, mint eddig a régi blogon tettem, kötéssel, virágokkal.
És máris tennék be fotót a folyamatban levő óriási stóláról (vagy minek nevezzem) amit blokkolás nélkül szerintem lehetetlen fotózni.
Nuppok:
Fonal: Turiztam. Csévés és nagyon nagyon vékony (az uruguayi lace-nél vékonyabb), a neve New Mill Gamma cobweb (35% merino, 20% kasmír, 45% műszál)
: 3,25 bambusz (köszi, Erika!)
Nemrég ért a jó hir, hogy elkészült az első sál a mintám alapján Eranikónál, amit itt is köszönök neki.

Welcome.
I came back, and I will continue my other blog here showing my knitting and flowers. First of all, my huge shawl and the good news: the first shawl based on my pattern is done, Eranikó just finished it.

2010. június 25., péntek

Új arc. New face.

Ezzel az új bloggerrel meggyűlt a bajom.
Kérlek, nézzétek el, hogy a megjegyzésekhez fűzött kommentek összekeveredtek, vagy nem olvashatóak.
Nézzétek el, hogy még nem sikerült egyéni arculatot kialakítani benne. Remélem, ezen hamarosan segítünk.

I have problems with this new blogger. I hope, they will be solved soon.

...

ÉRDEMES ELOLVASNI

Nagyon köszönöm, Adél!

2010. június 24., csütörtök

Gondolatok a jelen margójára

A cél nem szentesíti mindig az eszközt. A nyilvános önéletrajz sem. A jótékonykodás pajzsként való használata pedig övön aluli ütés.
A segítő szándék feláron már üzletszagú.
A névtelenül megfogalmazott nyilvános irományokra érkezett nyilvános válasz a helyzet nyilvános beismerését jelenti. Mint ahogy az is, ha valaki úgy érzi, a saját tetteinek a magyarázatára kényszerül. Mert akkor van mit megmagyarázni, és az már baj.
Nehezen elfogadható az, ha az ember példakép olyanoknak, akiknek az előrehaladása számára nem etikus.
Más munkájának az elkérése továbbadás okán igencsak sok kérdőjelet vet fel...
Uff, beszéltem :o)

PS: köszönöm annak, aki tudatta velem mik történnek a nagyvilágban. 

Tegnap

a ronda esős idő ellenére nagyon szép délutánunk volt, Adél megtalálta az újságban (köszi, Adél), hogy kiállítás-megnyitó lesz, elmentünk tehát egy kirgíziai nemez-kiállításra. (Fotógép csak nálam volt)
Gyönyörű volt. Technikát el nem lestünk, de megtudtuk, hogy annyi asszony kell egy szőnyeg/takaró elkészítéséhez, amilyen széles a darab, mert egymás mellé állva, alkarjukkal csavargatják a darabot.
Megtudtuk, hogy egyszerre két "üres-teli" mintás takaró készül, úgy, hogy éles késsel egyszerre kivágják a mintát két egymásrafektetett takaróból, majd a két különböző színű darabot összedolgozzák.
Szabad volt fotózni, és megtapogathattuk a nemezeket, ami kiálltáson nem megszokott dolog, de egy ilyen gyapjúbolondnak, mint én ---- mennyi érzés.
A gyerekek köveket vontak be nemezzel, majd tulipánt vágtak ki belőle, nagyon élvezték, a szappanoslé csak úgy csorgott a környéken.

Tegnap

Utolsó visszatérés

OFF
Nagyon szerettem volna az előző dolgot lezárni, és végre, azzal foglalkozni, amit szeretek, és amit gondolom, mindenki jobban szeret, mint a vitákat, nézeteltéréseket, magyarázkodásokat.
De hát látom, nem lehet, újabb és újabb magyarázatokat igényelnek.
Tehát most utoljára akarok, szeretnék erről írni.
Nem tudom, hogyan lehet elmagyarázni valakinek, hogy miután bizonyította, hogy számára semmi, senki nem számít, hiába kér magyarázatot.
Én a mai napig azért nem nyitottam üzletet a kézimunkáimnak, mert szerintem még van mit javítani rajtuk, bár egyre jobbak lesznek, lassan piacképesek. Más rögtön az első Swallowtail-jét felrakja egy webes boltba (jelzem, az én fordításom alapján megkötve), féláron másokéhoz képest (igaz, távol a tökéletestől), és megkérdi, hogy mit hibázik?!
EZT!
A mai napig nem hinném, hogy a festett fonalaim megállják a helyüket eladásra. Az a piros meg a zöld szerintem szép lett első festéseknek, meg a növényes festések is (ugye az embernek a saját gyereke a legszebb), de eladni nem mertem volna. Más rögtön az első festését felrakja a webüzletébe (technika másoktól eltanulva), olcsóbban másokhoz képest. És nem érti, hol hibázik.
ITT!
Van köztünk, aki rengeteg időt tölt azzal, hogy nekünk beszerezze a fonalat, kötőtűt a lehető legolcsóbban, lelevelezi, szétválogatja, postázza - ahhoz, hogy az általa kiküldött fonal megjelenjen valaki licitált termékeként, jóval drágábban, teljesen semmibe véve más önzetlen munkáját.
Ez így nem oké. Az ember ugye nem szavakkal, hanem tettekkel kell bizonyítson mindig. Hiába mondja, hogy ő nem ilyen, nem olyan, ha az, amit tesz, arra vall, hogy mégsem.
Az sem oké, hogy ha ma én felteszek egy könyvet, másnap, vagy már aznap délután valaki abból, arról írjon egy regényt.
És végképp nem oké számomra, hogy az én blogomon egy általam kötésre kiválasztott mintát valaki becsméreljen.
Ez el lévén mondva, nem vagyok hajlandó több magyarázatkövetelő e-mailre válaszolni. Sőt, kár lesz őket megírni, mert el sem fogom olvasni törlés előtt.
ON
Vissza a kézimunkához!

2010. június 23., szerda

Haladok

Ez a kendő nagyon izgalmas. :-)
Túl az első soknuppos részen (eddig 452 bigyó megkötve) pihenek. Volt olyan sor, hogy 56 nupp volt benne, most sokkal lazább. Mert az utolsó soron mindössze kettőt bigyóztam :-)

2010. június 21., hétfő

Az előző bejegyzésem bizonyára sokak számára érthetetlen volt, majdnem biztos vagyok viszont abban, hogy akinek szólt az ért a szóból.
Tudjátok, tavaly télen, amikor elkezdtem csipkét kötni, magamtól jöttem rá mindenre, tanultam, olvastam, próbáltam, bontottam, kötöttem, bontottam, mérgelődtem, csillapodtam és megtanultam. Sok sok óra munka és sok sok méter fonal van benne.
Aztán annak érdekében, hogy más ne kínlódjon annyit az alapokkal, mint én, eldöntöttem, hogy segítek az érdeklődőknek.
Akkor meg sok órát töltöttem a fordításokkal, aki kérdéssel fordult hozzám, annak legjobb tudásom szerint válaszoltam.
Tudom, hogy rajtam kívül is sokan ezt tették.
Most pedig van úgy, hogy az általunk belinkelt dolgok (könyvek, fonalak) visszanéznek mások blogjából, webüzletéből, sokszor jóval nagyobb áron, de mint azonnal elérhető termék.
(Szeretnék tisztázni egy dolgot: még nem folytatok kereskedelmi tevékenységet a blogon és másutt sem, ezt tehát nem a profit miatt írtam ide). Vagy hogy az általunk is elkészített tárgyak másnál kisebb áron megvehetők, semmibe véve a kézimunka eszmei értékét, pusztán piaci meggondolásból (a kínai dömping képére formálva, ami utánzatokért kért kisebb összeggel megtöri a piacot...) ráadásul a tőlünk megtanult technikával készítve.

Még egy fordítást fogok elkészíteni, mert már engedélyt kértem a szerzőtől, és vele szemben nem akarok megszégyenülni. De több nem lesz. Gondolkodom, hogy a technikai dolgokat is visszavegyem a nyilvánosság elől.
Innen tova csak képek, minden magyarázat nélkül, minden technikai megoldás mellőzésével. Már ami a kötést illeti.
Úgyhogy egyelőre ezek a szabályok nálam.
És egy blogger-dolog: a megjegyzések csak a jóváhagyásom után fognak megjelenni, vagy pedig törölni fogom őket, ha úgy gondolom.

Felőlem pedig meg lehet sértődni, haragudni is lehet rám. Nem érdekel. Aki számít, azzal szemben úgyis minden marad a régiben, és gondolom, ők ezt tudják :-).
A múltkoriban Moncsi akarta bezárni a blogját, ma én kaptam fel a vizet. Talán ugyanazért (amennyiben az értesüléseim helyesek, és gyanítom, azok).
Csak úgy. Pont mint ő. És teljes mértékben megértem.
Nem szeretem azt, amikor a csibe tanítja a tyúkot.
Azt sem, amikor egyesek kihasználnak másokat. Ráadásul olyanokat is, akik révén jutottak oda, ahol vannak.
Akinek nem inge, kérem, ne vegye magára.
Uff, beszéltem.

2010. június 20., vasárnap

Előkészületek

Fonal, tű - készen.
Meg egy gyors számolgatás. 2252 bigyó vár rám, a minták összeszámolgatása után. Megrémültem, újraszámoltam. Újra annyi lett. Azért remélem, tévedtem...
Lányok, valaki csatlakozik?

Vajon...

... ehhez lenne türelmem? Bigyó csak vagy 1000 van benne...
Szerintetek tervbevegyem vagy ne?
(a fotó a Knitted Lace of Estonia c. könyvből jön ide. Nem, nem, nem saját munka. Még...)

Ma ilyen kedvem van

Vagyis már tegnap elkezdődött:
Szóval Pink Martini napjaimat élem. 

2010. június 19., szombat

Ezért

Azért lett olyan rengeteg szemem a végére, mert a szélére végül nem cakkos csipkét kötöttem, hanem teljesen egyszerű, viszont fodros szegélyt. Úgy gondoltam, hogy a fonal bolyhossága mellett ez érvényesülne jobban. Azt hiszem, igazam volt.
A stóla 52*164 cm, majdnem 10 deka.
Képek csak ilyen bentiek, de hát ilyen idő mellett már fotózni sem lehet.

Közben rájöttem, hogy szeretem a focit. Hihetetlenül jól lehet kötni, miközben a tévében mennek a meccsek. (Sőt, már kedvenc csapatom is lett - Mexikó. Elfajultam...)
Na, és mert sok a foci, ma is lesz még belőle, hát elkezdtem kötni egy újabb valamit, a másik, de ugyancsak Erikától kapott fonalból, azt is úgy, hogy egy motívumot összekombinálok a széllel. Vagyis hogy nem kész minta alapján. Ez alkalommal tényleg teljesen bigyómentes lesz... A központi rész legalábbis.

1138

1138. Ennyi szem volt a leláncolás előtti utolsó (néhány) körön a tűn.
A leláncolás maga több mint 2 órát vett igénybe. Itt kezdtem:
A mostani állapot fotózhatatlan (fény híján), de majd mutatom.
P.S. Zuram szerint a reggeli állapot, amikor még a tűn volt, olyan volt, mint egy kutya :-)))

2010. június 15., kedd

Helyzetjelentés

Tegnap a vírusomnak hála, ami pihenésre kényszerített, sokat kötöttem. Úgyhogy most úgy állok, hogy a központi egységnek kb fele megvan (már amit tervezek, hogy fele lesz, lehet hosszabbra kötöm, ez elválik).
Nagyon jó a fonalat kötni, puha, haladós. Köszönöm, Erika!
Aztán meg kifeszítettem-forma, láttam, a szélessége is megvan, ha még kötök rá egy szegélyt, akkor igencsak nagydarab lesz... ami természetesen, nem baj.
A minta tetszik, végülis csak lett benne bigyó, de nagyon kevés, ennyi mindenképp kell, hogy tagolja a mintát. 
Ma is kötni fogok, ezt tudom. Persze, miután a háziasszonyi teendőimen túlleszek, tegnap semmit se csináltam itthon, egy hegynyi mosogatnivaló vár a konyhában, meg egy hegynyi ruha várja a helyrekerülését. Főzni is kéne, mosni is. Takarítani is.
Nem tudom, lehet én szervezem meg rosszul a dolgokat, de a szabadságom jó nagy része ilyen adminisztrációval telik. Vagy ez normális?

Lazultunk, vagy ilyesmi

Amikor eljön a nyár ide is, és a meleg kissé kiüt a városban, akkor a zember felkívánkozik a hegyekbe. Mi is felkívánkoztunk, el is mentünk. És aztán egy döglős hétvégét töltöttünk ott.
Szombat reggel délben indultunk, a biciklik felfogása a kocsitetőre meg a kötelező bevásárlások elég sok időt elvettek. Na de végülis szombat kora délutánra odaértünk - innen a hegyek másfél órányi autóútra vannak.
Azzal kezdtük, hogy szenen megsütöttük a kényes husikat (az előre bepácolt fokhagymás csirkeszárnyakat meg a mititéjt), ami elég hosszadalmas folyamat, főként ameddig az ember eljut a szénig, azt leöblítettük egy kis söröcskével. Főleg a pasik, én fotókörútra indultam, és seperc alatt felfedeztem hat orchideafajt és egy kis ezt-azt 200 méteres körzetben. Időben pedig egy óra alatt, aztán visszatértem, mert még nekem is melegem lett, pedig igazán melegpárti vagyok...
Aztán beültem az árnyékba és kötöttem.
Aztán rájöttem, hogy mégiscsak több ott a szúnyog, mint a medve (sajnos), úgyhogy hamarosan abbahagytam a kötést, (a dög a fotón épp a lábamba szúrt...)
képtelenség volt minden szúnyogriasztó mellett kint maradni, bent pedig a fényviszonyok nem voltak a legjobbak.
Vasárnap megéltem életem talán legkeményebb (de egyben legszebb viharát). Reggel láttuk, hogy az égen kezdenek a gomolyfelhők gyülekezni, és a levegő is nagyon fülledt volt - aznap a főzésen és kötésen kívül semmire nem voltam képes (meg aludtam az árnyékban), aztán este eljött amit éreztünk egész nap. Eleinte csak a szél fújt.
Aztán a dörgések összefüggő morajlásként hallatszódtak, a villámok fénye pirosra-sárgára festette az eget. És elkezdett esni. De nem is esni, sőt, még a zuhogás kifejezés sem találó - szóval valami borzasztó mennyiségű vizek érkeztek a földre. Azt hiszem, ez a dézsából öntött eső. Sajnos, fotóm csak a kezdetekről van, de már ott is látszik a fenyegetően beborult ég. És itt még nem is volt nagyon sötét...
Vasárnap gombászni mentünk, de csak a menés volt igaz, a gombászás gomba híján elmaradt - de jólesett az erőben, csak úgy menni...
Jó volt azért minden meleg meg vihar ellenére fent lenni, jó volt fotózgatni, meglesni az apró világ pillanatait.
Amit sajnálok, az, hogy amikor már ezer csomaggal megpakolva ereszkedtünk alá, hallom, valami siseg az erdőszél avarjában - nézem, viperagyerek - én meg nem tudtam előásni a kamerát időben, aztán vipera után az ember lánya nem kezd avarban kotorászni, úgyhogy fotó nélkül maradtam. Cserébe egy törékeny gyíkról készítettem egy szerintem kedves portrét.
Most pedig munkára fel, megrajzolom a sálminta elmaradt részét, aztán küldöm mindenkinek, aki kérte!

2010. június 11., péntek

Amikor a fényképész vérével fizet

Nagyon szeretem a naplementéket, és ez gondolom, nem újdonság senkinek. Tegnap este is elmentünk naplementét nézni, egy másik dombtetőre. Gyönyörű volt: 4 kisróka ugrándozott az erdőszélen, csak mire a kamerát előástam, természetesen bemenekültek az erdőbe. A nap megint fantasztikus színekbe borította az ég alját, meleg volt, a lepihenő természet csendje vett körül.
De ahogy lement a nap kezdődtek a gondok. Jöttek a szúnyoghadak. Mi befújtuk magunkat ilyen riasztó micsodával, de meg se lőtték, rajokban táplálkoztak belőlünk.
Egy dög annyira megszívta magát belőlem, hogy hosszú ideig fotóztam, nem volt képes elrepülni, ott pihent a nagy munka után egy fűszálon. Sajnos, a képek nem a legsikerültebbek, állvány nélkül fotóztam, (elég) sötétben. Azért mutatom. Főleg a nagy hasát.
Szóval, rendesen megfizetek azért, hogy ezeket a naplementéket megörökítsem :-)
(legalább 60 csípésem van, azt se tudom, hogy vakarjam magam hatékonyabban...)
Ami jó: úgy néz ki, végre elmegyünk pár napra a hegyekbe. Ott remélem, több medve lesz, mint szúnyog, azok legalább nem ilyen aljas módon eszik az embert...