Lazultunk, vagy ilyesmi

Amikor eljön a nyár ide is, és a meleg kissé kiüt a városban, akkor a zember felkívánkozik a hegyekbe. Mi is felkívánkoztunk, el is mentünk. És aztán egy döglős hétvégét töltöttünk ott.

Szombat reggel délben indultunk, a biciklik felfogása a kocsitetőre meg a kötelező bevásárlások elég sok időt elvettek. Na de végülis szombat kora délutánra odaértünk - innen a hegyek másfél órányi autóútra vannak.
Azzal kezdtük, hogy szenen megsütöttük a kényes husikat (az előre bepácolt fokhagymás csirkeszárnyakat meg a mititéjt), ami elég hosszadalmas folyamat, főként ameddig az ember eljut a szénig, azt leöblítettük egy kis söröcskével. Főleg a pasik, én fotókörútra indultam, és seperc alatt felfedeztem hat orchideafajt és egy kis ezt-azt 200 méteres körzetben. Időben pedig egy óra alatt, aztán visszatértem, mert még nekem is melegem lett, pedig igazán melegpárti vagyok...

Aztán beültem az árnyékba és kötöttem.

Aztán rájöttem, hogy mégiscsak több ott a szúnyog, mint a medve (sajnos), úgyhogy hamarosan abbahagytam a kötést, (a dög a fotón épp a lábamba szúrt...)

képtelenség volt minden szúnyogriasztó mellett kint maradni, bent pedig a fényviszonyok nem voltak a legjobbak.

Vasárnap megéltem életem talán legkeményebb (de egyben legszebb viharát). Reggel láttuk, hogy az égen kezdenek a gomolyfelhők gyülekezni, és a levegő is nagyon fülledt volt - aznap a főzésen és kötésen kívül semmire nem voltam képes (meg aludtam az árnyékban), aztán este eljött amit éreztünk egész nap. Eleinte csak a szél fújt.

Aztán a dörgések összefüggő morajlásként hallatszódtak, a villámok fénye pirosra-sárgára festette az eget. És elkezdett esni. De nem is esni, sőt, még a zuhogás kifejezés sem találó - szóval valami borzasztó mennyiségű vizek érkeztek a földre. Azt hiszem, ez a dézsából öntött eső. Sajnos, fotóm csak a kezdetekről van, de már ott is látszik a fenyegetően beborult ég. És itt még nem is volt nagyon sötét...
Vasárnap gombászni mentünk, de csak a menés volt igaz, a gombászás gomba híján elmaradt - de jólesett az erőben, csak úgy menni...

Jó volt azért minden meleg meg vihar ellenére fent lenni, jó volt fotózgatni, meglesni az apró világ pillanatait.

Amit sajnálok, az, hogy amikor már ezer csomaggal megpakolva ereszkedtünk alá, hallom, valami siseg az erdőszél avarjában - nézem, viperagyerek - én meg nem tudtam előásni a kamerát időben, aztán vipera után az ember lánya nem kezd avarban kotorászni, úgyhogy fotó nélkül maradtam. Cserébe egy törékeny gyíkról készítettem egy szerintem kedves portrét.

Most pedig munkára fel, megrajzolom a sálminta elmaradt részét, aztán küldöm mindenkinek, aki kérte!