2010. május 7., péntek

Sajnos, megint nem tudok szó nélkül maradni. Pártunk és államunk kitalálta, hogy a válság kezelését megint a közpénzből fizetett rétegek nyakába varrja. Magyarul: amit a politikai "elit" (vajon lehet-e ezt a tolvaj társaságot elitnek nevezni???) ellop, azt majd én és nagymamám fogjuk visszafizetni. Ő mint nyugdíjas, én mint közalkalmazott.
A román válságkezelési megoldás a közalkalmazottak bérének 25%-os, a nyugdíjak és munkanélküli segélyek 15%-os csökkentése. A kormány szerint a nemzetközi pénzügyi alappal folytatott tárgyalások eredménye ez, de azt senki nem kérdmi meg, hogyan kerültünk abba a helyzetbe, hogy kölcsönt kelljen felvennie az országnak.
A jelenleg kormányon levő koalíció (aminek az rmdsz is része!) talán a legkorruptabb, amivel az elmúlt 20 évben együttéltünk. Nyílt titok sok kormánytag biznisze, mégis miniszterek a mai napon is. Sőt, az is nyílt titok, hogy az államelnökünk sikkasztotta el a román hadiflottát, és nincs annyi politikai akarat benneünk, a társadalomban és végső fokon a politikai osztályban, hogy ezeket az embereket félretegyük.
A ország bevétele valóban csökkent, de miért? Nem egy dolog játszik ebben közre, hanem több:
a nagyon megnövekedett adóterhek miatt a cégek több mint fele bezárt. Kis cégek gyakorlatilag már nem léteznek nálunk. Van ugyanis egy olyan adó, ami nem profitfüggő, hanem hogy ha a cég létezik, és bejegyzett, akkor fizetni kell, ha nincs is működés, akkor is.
A cégek megszűnésének normális velejárója a munkanélküliség megnövekedése. Hivatalos szám valahol 10% alatt van, de ez azok száma, akik hivatalosan bejegyzett munkanélküliek. A valóság ennél sokkal sötétebb...
Nagyon sok cég nem fizet adót - és az állam képtelen ezt behajtani. Hogy szándék nincs rá, vagy képtelenek, egy az egyben? Fogalmam nincs, de mindkét változat egyformán szomorú---
Mint az első turnus kölcsön után is mondtam, az a pénz bizonyára elment a választási kampányra...
És ami fájdalmas: egyformán akarják alkalmazni ezt a csökkentést minden kategóriára. Tudvalevő dolog, hogy mifelénk a közalkalmazottak bére az esetek nagy részében 300-400 eurónak felel meg.  Sokan vannak ezalatt is, efölött pedig kevesen, de azok nagyon fölötte vannak. Namármost nem mindegy, hogy 300 eurónak veszíti el az ember a 25%-át, vagy 3000-nek... mert azért ilyen is van.
Szóval a hányinger megkörnyékez a vezetőinktől.
Zavar az is, hogy vannak kategóriák (aztán nevezhetnek rasszistának, de igen, konkrétan a rromákra gondolok) akik munka nélkül elvárják, hogy őket az állam eltartsa. Mert nekik JÁR a havi x összeg, amiért én megdolgozom helyettük. Ők szülik a gyerekeket, és pofáznak a jogaikért, miközben semmit nem tesznek a jólétért, nemhogy az enyémért nem, de a sajátjukért sem. Bikaerős fiatalembert láttam a polgármestertől számonkérni hogy ő mikor kapja meg a segélyét... szóval én őket is hibáztatom azért hogy az én béremet megnyirbálják.
Ma még eléggé zaklatott állapotban vagyok, a hír eléggé fejbevert, mert az ez évi terveinket felborítja, és nem, nem görögországi nyaralásra gondolok, hanem egy egyszerű lakásfelújításra, amire nem merek belevágni egy kölcsönfelvételbe. Nyaralásról szó sincs, nem szoktunk tervezni. Igaz, nem voltam tán még soha úgy nyaralni (felnőttkoromban), hogy az pihenés legyen... szerencsém van az alapszakmámmal, azzal szoktam eljutni ide-oda...
Most már csak azt remélem, hogy ezúttal a puliszka is robbanni fog, és ezt a rendszert megdöntjük. Nem vagyok biztos abban, hogy a szavazás eredménye a jelenlegi vezetés, szerintem csalás volt. És nagyon remélem, hogy most majd a nép megmutatja az erejét. És azt, hogy mit akar a valóságban.
UPDATE: későbbi info, hogy a gyerekpénzt is megvágják. Amúgyis nevetségesen csekély összeg volt, kb 5 (igen, öt) euronak megfelelő összeg, na most ennek is 15%-át levágásra ítélték.

2 megjegyzés:

  1. Szegénykém, Ti is mindig azt hiszitek, hogy nem, ennél rosszabb már nem jöhet, aztán mindig meglepődtök. Nem vagytok vele egyedül.

    VálaszTörlés
  2. Igen sajnos azt a nagyon nevetséges gyerekpénzt is megnyirbálják. Ők dőzsöltek, meg dőzsölnek ma is és van képük a gyerekektől is elvenni. Vannak közpénzesek akik ugye 5000 lej nyugdíjat kapnak, azoknak mennyi a bérük?, nem egyformán kellene nyirbálni, kellene egy minimum amihez nem nyulnak hozzá. A szegény nyugdíjas is aki ledolgozta az életét és vagy 5-6 év alatt kapott összesen 15% emelést most hirtelen leveszik ezt. Én egy alapból optimista ember vagyok de most nem hiszek abban, hogy ez jobb lesz, már számitok is rá, hogy a jövő hónapban a gyerekpénzből is és a gyereknevelési díjbó( még itthol vagyok a kicsivel őszig)levonnak, nekem ez összesen 100 lejt jelent mert a minimumot kapom. Jobb bele se gondolni mert infarktust kapsz... :(

    VálaszTörlés