A méretre nem igazán eltalált cipők után újabbakat kötöttem, két számmal kisebbet. Vagyis tűnként 2 szemmel kisebbet.
Hát a megkötése nem lett volna különösebben nehéz, ha nem lett volna olyan pici. Ilyen lett bolyhosítás után.
És ennyivel kisebb a másiknál:
Edit január 5: Hogy a különbség látható legyen, ideteszek utólag egy képet a sima állapotról:
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nemezelés. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. január 4., hétfő
2010. január 3., vasárnap
Újdonságok
Az első számú újdonság az, hogy a mai nappal vége a szabadságnak :-((( na de nézzük a dolgok jó oldalát. Délutánonoként meg hétvégén azért fog lehetni kézimunkázni. Pedig milyen jó volt itthon!
Második újdonság a hétfőtől kezdődő életmódváltás. Merthogy nem lehet csak diétának nevezni. Ugyanis az étkezésen kívül változtatni akarok (fogok) a mozgáson is. Ennek örömére koccintsunk egy pohár frissen turmixolt gyümölcslével:
A harmadik újdonság pedig az, hogy életemben először nemezeltem. Nem tökéletes, de az enyém. Úgy volt, hogy értettem én a nemezelés lényegét - a gyapjú szálaiból egy borzos réteget kell képezni - csak nem volt hozzá elegendő nemistudom mim, bátorságom volt, ja mondjuk, nem volt kedvem annyit ücsörögni vele. Na de tegnap reggel láttam egy dokumentumfilmet a valenki-ről, az orosz nemezcsizmáról, és ez egy végső löket volt. Azt mondtam, ezt ki kell próbáljam, meg kell tanuljam. Nagy gyorsan előkaptam egy kis kibédi gyapjút (ami igencsak fogytán van, kellene még...), kétszálra véve gyorsan kötöttem belőle egy pár cipőcskét. Arra gondoltam, hogy újszülöttnek lesz - az unokaöcsém napokon belül fog megszületni. Na, hát rögtön sikerült egy félévesnek cipőt kötni :-). De, gondoltam magamban, a nemezelés során összemegy.
És nemezelni kezdtem. Volna. De nem tudtam, mi legyen a szálkitépő dörzsölő. Gondoltam egy nagyot, és a luffával kezdtem sikálni. Kb 20-25 percet voltam képes nemezelni. A végeredmény - szerintem - nem olyan rossz...
Ma reggel pedig megkötöttem egy kisebb cipőt, nemsokára megkötöm a párját is.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)