2010. április 15., csütörtök

Köszönet

Tegnap találkoztam Délkával, aki elhozta Erika ajándékát, a kötőtűket:
Nagyon köszönöm, Erika!
És köszönöm Délkának is a kötős mütyürkéket, meg a zöld szitakötő-kitűzőt:
A tegnapi találkozó kötésbeli eredménye egy közös Kide. Adél uruguayi gyapjúból köti, valamelyik rózsaszínből, és pedig barna bontott kasmírból. Különbség kettőnk kötése között az, hogy Délka sima-fordított sorokat köt, én pedig lustán fogom megkötni a sálat.
Érdekes lesz összehasonlítani.
És ha már kötés, mutatom a másik két folyamatban levő munkámat:
egy csipkekardigán, saját elképzelés alapján, benne egy kissé megváltoztatott Print of the wave mintával. Ez jelen pillanatban kizárólag segédfonalakon van, pihenget.
Aztán elkezdtem egy újabb fecskefarkot, noha a múltkoriban azt mondtam, én már többet nem - hát pedig mégis igen. Várom természetesen a bigyós részt, meg az edgingeket - de még nem unom a bimbómintát sem.
Ami meglepő benne, az a szín. Sötétkék merinó (ez is bontott) - gyönyörű finom szál. Elég nehezen megy, ugye nem látom jól ezt a színt villanyfényben a -3,5 szemüvegemmel, és még nem tart ott az idő, hogy kiülhessek a napfényre kötögetni. Ma pedig tutira nem, ugyanis ideért az eső, és most minden szürke és sötét és hideg.
Végezetül: ilyen időre egy kis muzsika, lélekmelegítőnek...

4 megjegyzés:

  1. Szépnek ígérkeznek a munkáid! A legfelső, barnás kasmír tetszik a legjobban.
    Képzeld, én is felhasználtam azt a print o the wave mintát kardigánnak, de régebben úgy hogy nem tudtam róla, hogy az-ma márbontásra érett, mert a sok mosás megviselte a fonalat, de a mintája tényleg olyan látványos(meg sokat dolgoztam vele), hogy emlékként őrizgetem. Kíváncsian várom milyen lesz a tied!

    VálaszTörlés
  2. Én is várom, de sajna, nem látom, mikor fogom befejezni... most megpróbálok mást nem elkezdeni az Adéllal kötött szatyron kívül, és ezeket előbb kivégezni-bevégezni :-)

    VálaszTörlés
  3. Húha de szép! Márta néni blogjáról keveredtem ide, habár ott nincs link ide, de szinte reméltem hogy a commentekben megtalálom a készítőjét annak a remekműnek.
    Mennyi időbe kerül elkészíteni egyet?

    VálaszTörlés
  4. Anna, örömmel látom, hogy Erdélyben egyre többen kézimunkázunk. Újra :-) külön öröm, hogy szülővárosom, Kolozsvár közelében élsz.
    Hogy mennyi időbe telik egy ilyen sál? Hát nemtom. Nekem a leggyorsabb 6 nap volt, de volt olyan, hogy nem akart megkötődni a dolog, és egy hónapig harcban álltunk. így, hogy hármanként kötöm :-D, elhúzódik, de egyszerre több darab lesz készen. Hidd el, sokkal könnyebb, mint aminek kinéz. Csak bátorítani tudlak, vágj bele, ha megakadsz szívesen segítek, itt a blogomon is több infot találsz a jobbra-balra dőlő apasztásokról, szaporításokról, kezdési módokról. S ha könnyebb, priviben megírhatom a tel.számomat :-)

    VálaszTörlés