2010. április 8., csütörtök

Kötés és tévé

Esti kötögetéseim közben tévét nézek. Hallgatok inkább, és időnként felpillantok. Általában a Vacsoracsatát is "megnézem" így, és nagyon gyakran kiborulok. Tegnap aztán végképp nagyon felmérgelődtem.
A mérgeim oka a botcsinálta celebek idétlenkedése. Képtelen vagyok felfogni, hogy lett ebből a bunkó Benkőből sztár? Ronda, buta, tehetségtelen, viszont nagyon paraszt módon viselkedik. Tudom, hogy létezett a Benkő feleséget keres című műsor - abból semmit nem láttam. Annyit tudok, hogy a végére valami fehérnéppel összeállt, aztán hogy mi lett belőle, nem is érdekel, szerintem csak a népnek volt egy kis "pikáns" (? szerintem igencsak ízléstelen) showműsor. Na de a lényeg, hogy ez a Benkő "sztár" maradt. Most nem tudom, ki az, aki erre az emberre felnéz? Viselkedni nem tud, őszintén, ha hozzám jönne vendégségbe, és úgy viselkedne, mint például tegnap este akkor kb 5 percen belül repülne. Ha az én levesestálamba beleenne valaki egy merítőkanállal, akkor minden bizonnyal a fején végezné a leves.
Aztán ott volt az ex-feleségjelölt, Edit vagy hogy hívják. Azt hitték a tisztelt szerkesztők, hogy a feszültség Benkő meg Edit között akkora lesz, hogy szikrák fognak pattogni szanaszéjjel, sőt, próbálták is úgy interpretálni a megtörtént dolgokat, de szerintem csak szánalmas magamutogatás volt mindkettejük részéről, miközben teljesen üres emberek várták, hogy végre, lejárjon a vacsorájuk, és menjenek már haza.
És ha már kiborulok, akkor mondjam el azt is, hogy idegesít a feltűnősködésük, hogy majd mindegyiküknek valami faksznija van - nem mondom, van közöttük reális és megmagyarázható, de van olyan, hogy nyilvánvalóan csak egy színészi megnyilvánulás, ami az ő különbözőségüket és egyediségüket hivatott kihangsúlyozni, mialatt egy nem magyar nevű étel nevét képtelenek elolvasni. Mi az a tilápia? Mi a tagliatelle? Oké lenne, hogy ne tudják, de akkor a fene vigye el, ne szerepeljenek gasztroműsorokban!
Zavar az is, hogy egyesek lépten-nyomon hangsúlyozzák a vegetariánus mivoltukat, miközben a sonkalében főtt levest nagy élvezettel tömik magukba.
Aztán zavar a cicalányok affektálása, hogy ők bemutatják a ruhatárukat, azzal a kísérőszöveggel, hogy "ó ez a ruha volt már rajtam, úgyhogy többet nem vehetem fel" miközben a nézőik nagy többsége évente sem tud ruhatárat cserélni, nemhogy havonta, hetente. Mindeközben egy hagyma felvágása közben felfedezik, hogy a hagyma ilyenkor csípi a szemüket - és nem értik, mi történik.
Szóval, szánalmas.
Ennek ellenére minden bizonnyal továbbra is fogom hallgatni  - tutira jobb egy boxmérkőzésnél, meg focinál, és egy politikai műsornál is, ahol egyik politikus jobban hazudik, mint a másik. És jobb a Discovery autósműsorainál is (szerintem), és a spanyol sorozatoknál is.
És amúgyis, közben kötök, tehát van mire figyelni, na de a tegnap esti undorkodás után muszáj volt ezt leírni.

8 megjegyzés:

  1. Dehát miért szól akkor a tv mégis? Ez is lehet az eredeti célja az adásnak, nem tetszik, mégis menjen. Nincs normális rádió, ha úgyse nézed, vagy zenehallgatás, akármi?
    /félreértés ne essen, én ebből egyet se láttam, tehát csak a leírtak alapján tudom, miről van szó/
    Még a gyönyörű kendődet rontod el a végén ilyesmi miatt. :-)

    VálaszTörlés
  2. Teljesen úgy vagyok vele, mint te... szerintem szánalmas... de megy a tévé, s mivel jobbat nem tudok... ezért hallgatom...

    VálaszTörlés
  3. Pár hete gyakorlatilag csak dvd-zem. Hát nem hiányzanak a szokásos tv-műsorok...

    Fésüs Nellivel egy suliba jártunk. Tegnap én is rákapcsoltam (ui. nem tudom, szavazzak, vagy sem és kire, hátha látok valami fényt...), pont azon gondolkoztam, hogy az iskolai teljesítmény és az életben elért teljesítmény mennyire nincs összhangban. Már, ha a celebség az.

    VálaszTörlés
  4. A hálóban a tv mellett semmi nincs. Más szobából nem hallgatok át zenét. Rendes zeneadó nincs, csak ilyen kommersz-zene - esik. Rádiónk nincs. Nem is kell. Amúgy a tévét sem én kapcsolom be...
    Mindenképp, a celebség a legnagyobb hülyeség, ami létezik, én nem akarom, hogy ők legyenek a példaképeim, nem azért nézem, mert celebek, hanem mert történetesen a főzés mint olyan igen nagyon érdekel. De az a hányingerkeltő produkciójuk nagyon felmérgesített.

    VálaszTörlés
  5. Nem érdemes ilyen dolgok miatt idegeskedni. Az ilyen műsorok olyan emberek készitik, akik ugyanolyan üresek mint akik szerepelnek, és olyanoknak akik ugyanolyan üresek mint akikről szól. Ezért örülj, hogy Te és mi akiknek ilyen a véleményük, nem vagyunk olyanok, mint ők.

    VálaszTörlés
  6. Bocs de jót nevettem. Ott a távirányító és kikapcs:))
    CD ? esetleg máshonnan zene ?
    Másik békésebb csatorna ?
    Kár hogy ilyen hülyeségeken dühöngesz
    pazarolod az energiádat, inkább kössél.

    VálaszTörlés
  7. A párom szereti nézni, nem a celebek, a kaják miatt. Így aztán gyakran én is ott horgolgatok a képernyő előtt. Ő néha a tv2-est is megnézte, le kell szögezni, a Vacsoracsata résztvevői ezerszer intelligensebbek a másik csatorna kiválasztottjainál. Ez a hét valami félresikerült válogatás volt - nem is néztük.

    VálaszTörlés
  8. Végülis itt mindenkinek igaza van :-) kikapcsolhattam volna, nem tettem - magamra vessek. Eta, engem is érdekelnek a kaják, azaz a kaják érdekelnek. A másik műsort, amiről írsz nem ismerem.

    VálaszTörlés