2010. január 3., vasárnap

Újdonságok

Az első számú újdonság az, hogy a mai nappal vége a szabadságnak :-((( na de nézzük a dolgok jó oldalát. Délutánonoként meg hétvégén azért fog lehetni kézimunkázni. Pedig milyen jó volt itthon!
Második újdonság a hétfőtől kezdődő életmódváltás. Merthogy nem lehet csak diétának nevezni. Ugyanis az étkezésen kívül változtatni akarok (fogok) a mozgáson is. Ennek örömére koccintsunk egy pohár frissen turmixolt gyümölcslével:

A harmadik újdonság pedig az, hogy életemben először nemezeltem. Nem tökéletes, de az enyém. Úgy volt, hogy értettem én a nemezelés lényegét - a gyapjú szálaiból egy borzos réteget kell képezni - csak nem volt hozzá elegendő nemistudom mim, bátorságom volt, ja mondjuk, nem volt kedvem annyit ücsörögni vele. Na de tegnap reggel láttam egy dokumentumfilmet a valenki-ről, az orosz nemezcsizmáról, és ez egy végső löket volt. Azt mondtam, ezt ki kell próbáljam, meg kell tanuljam. Nagy gyorsan előkaptam egy kis kibédi gyapjút (ami igencsak fogytán van, kellene még...), kétszálra véve gyorsan kötöttem belőle egy pár cipőcskét. Arra gondoltam, hogy újszülöttnek lesz - az unokaöcsém napokon belül fog megszületni. Na, hát rögtön sikerült egy félévesnek cipőt kötni :-). De, gondoltam magamban, a nemezelés során összemegy.

És nemezelni kezdtem. Volna. De nem tudtam, mi legyen a szálkitépő dörzsölő. Gondoltam egy nagyot, és a luffával kezdtem sikálni. Kb 20-25 percet voltam képes nemezelni. A végeredmény - szerintem - nem olyan rossz...

Ma reggel pedig megkötöttem egy kisebb cipőt, nemsokára megkötöm a párját is.

16 megjegyzés:

  1. Nekem nagyon tetszik. Kézzel mostad?vagyis nemezelted?
    El tudnád kuldeni a mintáját ennek a kis ciponek? Koszi

    VálaszTörlés
  2. Igen, vagyis luffával. Az volt a legérdesebb tárgy a lakásban egy átlag szombat este. Ez olyan mintha zoknit kötnél, csak a szárrészét kötöttem mindössze 3 sorra. Ez a pár 32 szem/sor, de most készül egy, 24 szemmel. Lehet, hogy cipőt másképp kell, nem tudom, én ezt bokazokninak készítettem...

    VálaszTörlés
  3. Lehet, hogy kéne tudnom, de mi az a luffa???
    Amúgy szerintem jó lett.
    Kíváncsi vagyok a kisebbikre is, és a megfejtésre is :)

    VálaszTörlés
  4. És ha csak simán bedobtad volna a mosógépbe? Bár úgy nem lett volna ilyen szép bolyhos.
    Az pedig sosem baj, ha egy gyereknek bármiből nagyobb méret sikeredik, hisz egyszer úgyis belenő. :)

    VálaszTörlés
  5. A luffa egy tökfélének a belseje és fürdőszivacsnak használják. Nekem van ilyen óriási és nagyon kemény luffám, s az egyik ilyen keményet használtam tegnap. Szeretek ilyennel fürdeni, olyan jól masszíroz :-)
    Jucuu, ez a kisebbik most van a mosógépben 60 fokon két durvább törülközővel meg 2 műszivaccsal. Asszem ennyi. Hogy legyen helye egymáshoz dörzsölődni. Kíváncsi vagyok, milyen lesz... amúgy az egyik 100% gyapjú zoknim is eléggé nemezelt lett néhány mosás után, pedig az csak 40 fokon volt mosva.
    A belenővel egyetértek :-) inkább azért izgulok, hogy tetsszen a húgomnak...

    VálaszTörlés
  6. Nekem igen-igen tetszik!:) Már pusztán a mérete is elbűvölő, de tetszik, hogy olyan finom puhának néz ki a bolyhok miatt. És nyilván finom puha is. Bizonyára sikere lesz!

    VálaszTörlés
  7. A kisbaba anyukája nem szereti a kötött, horgolt - általában kézmunkázott dolgokat, ezért a félelmem... pedig tényleg olyan nagyon jólesett készíteni, és főleg a még kisebbet, amit hamarosan mutatok majd, mert készen van, csak fotózni kell.

    VálaszTörlés
  8. Nagyon jo lett a kiscipo :)

    Ahh, nekem sem volt fogalmam se, hogy mi az a luffa :) Minden nap tanul valamit az ember :)

    VálaszTörlés
  9. Aranyos a kis cipő annál is inkább mert nekem is van darabban egy cipőcske, sajnos gyapjúm az nincs. Baba fonalat árulnak nálunk és abból készül.
    Szeretem a luffát én is használom is és még a száraz virágos díszekhez is nagyon jól mutat, érdekes a mintázata keresztbe szétdarabolva.

    VálaszTörlés
  10. Nem igazán értem, hogy ha van egy pihepuha kiscipő egy pihepuha lábacskára, akkor az a nemezeléssel csak sprődebb lesz. Én eddig úgy tudtam, hogy ha a kötött gyapju filcesedik, az azt jelenti, hogy valamit rosszul csináltunk vele, értéktelenebb lesz,elrontottuk. Nem inkább az anyukát kéne rábeszélni, hogy a pihepuha kiscipőt szeresse? Ha rosszul fogja mosni, úgyis kifilcesedik.

    VálaszTörlés
  11. Márta néni, így inkább lesz sikere... nem fog annyira feltűnni, hogy kötött :-(((.
    Marcsi, a luffa az egy áldás. Mióta felfedeztem, nagyon gyakran használom. Jólérzi magát a bőröm tőle :-) ugye Xlliann?

    VálaszTörlés
  12. Márta néni érdekes, amit írsz! Nekem a gyapjú filcesedése csak egy folyamat, olyan, mint a kötés, tehát nem tudok úgy ránézni, hogy elrontottam valamit, hanem más lett a végeredmény. Nem hiszem, hogy elértéktelenedne a munka tőle, hisz a kezeletlen gyapjú el fog filcesedni egy idő után, mégha picit is, akármennyire vigyázunk rá. Ezért is olyan klassz alapanyag. :)

    VálaszTörlés
  13. Lehet, hogy két malomban őrölünk, mert én kötök is, meg nuno filcezek, de a kettőt nem keverem. a kötött holmijaimat (már a gyapjut) igyekszeik annyira óvatosan kézmelegben mosni, hogy ne filcesedjen. Már csak azért is, mert a filcesedéssel összemegy de nem is kicsit, és fel se tudom többet venni.

    VálaszTörlés
  14. Persze, én is vigyázok így rájuk, tudom azt is, hogy micsoda gyönyörűségeket nemezelsz, mert követem a blogod (jaj, most olyan fájdalmas leírnom így tegezve, mert tudom, hogy anyukám korú vagy és nem tudom, hogy illetlenség, hogy tegezlek, remélem szólsz, ha inkább ne tegyem), csak számomra ha elnemezelődik pl. használatban egy mamusz, attól nem veszít az értékéből, hiszen attól még jól funkcionál és rondább sem lesz az én szememben. Bár lehet, hogy kilógok a sorból, én az igazi nyers, szúrós gyapjúfonalat is imádom, pedig úgy látom, hogy ezt mostanában nem annyira divat szeretni.
    Krókusz remélem nem gond, hogy itt tárgyalom ezt ki. :)

    VálaszTörlés
  15. Semmi gond, érdekes ez az érvütköztetés. Tanulságos. A többi gyapjúdolgaimra én is vigyázok, kézzel mosom, stb, de ezt szándékosan akartam megborzolni :-) Az a helyzet hogy a 8 centis cipő 4-es tűvel kötve tömött, szerintem úgy sokkal otrombább volt (ha erre a méretre lehet ezt a kifejezést használni :-)))), így elsimult egy kicsit.

    VálaszTörlés
  16. Lányok, az az érzésem, hogy hamarosan meg fog jelenni a Bloggeren 3 bejegyzés a gyapjúról: egy Márta néninél, egy Jucuunál, egy meg nálam :-))) már készülök körbejárni a témát :-)

    VálaszTörlés