2010. február 14., vasárnap

Fecskefarok

Készen lettem a Swallowtail kendővel.
Volna egy-két hozzáfűznivalóm:
számomra BORZALMASAN unalmas volt a bimbóminta megkötése. Vagyis az a rész, amivel kezdek. 14 sor bimbó ment bele, hát a hatodik környékén az ősz hajszálak elkezdtek kiütközni... és akkor még hátravolt vagy nyolc. Aztán nagy kínok árán végülis megkötöttem mind, és áttérhettem az izgi bigyózásra. Na, az már ment, mint a karikacsapás, mert láttam a vonalakat.
Aztán jött a 4. minta... nem tudom, nekem az olyan fárasztó volt, mert a sorok hasonlítottak is egymásra meg nem is, egyikben 2 ráhajtás, másikban egy--- nem volt a kedvencem, de azért haladós volt.
És végül, azt már ma reggel, elérkeztem a befejező mintasorhoz. Gyors volt, ez is határozottan jól látszott.
Következtetésként: a végeredménnyel elégedett vagyok, de a következő projektem biztos nem ugyanez lesz.

11 megjegyzés:

  1. Tetszik!S nem mellékesen a fecskéket is imádom :)
    Egyszer majd talán nekem is lesz ilyesmim de addig még sok víz folyik le az óriás folyónkon.
    Egyenlőre csak gubancokat gyártok .)
    A Te kezeid szélsebesen kötnek!

    VálaszTörlés
  2. Annamari! Az lehet, hogy unalmas volt kötni, de hogy végülis egy meseszép kendő került ki - ismét - a kezeid közül, az biztos.

    VálaszTörlés
  3. Álomszép!

    Mióta megkötöttem az első csipkesálamat teljesen más szemmel nézem a csipke csodákat. Minél többet jövök hozzád egyre többször érzem nekem is KELL!:-)))

    VálaszTörlés
  4. Csodaszép lett!
    De hallod-e, hogy kössek én veled együtt, ha ilyen tempót diktálsz?!;D Én azóta, hogy beszéltünk róla, mégcsak nem is nyúltam hozzá, a tiéd meg itt mosolyog készen...:DDD

    VálaszTörlés
  5. Köszi, Lányok!
    Évi, ne add fel, a gubancok hamarosan csipkévé alakulnak, szerintem :-)
    Ilonamamzi, azért a közeljövőben még egy ilyent nem kérek :-)
    Lliann, csak rajta! Mintád van-e hozzá?
    Melinda: én viszont nem festettem olyan szépeket, mint Te :-)

    VálaszTörlés
  6. Annamari,
    ez gyöngyörű lett! Csak ámulok és bámulok. Ám ez a tempó nekem most nem sikeredett. Tudod, egy bontás közbejött.

    VálaszTörlés
  7. Gyönyörű lett!

    Mire én megkötök egy ismétlést a csipkestólában, addigra Te megkötsz egy ilyen csodát.

    VálaszTörlés
  8. Köszi :-)
    Piszke, sajnálom. Olvastam a blogodban a bontást, na meg az utánakövetkező dolgokat is. :-(
    Kriszti, hát azért főképp az eleje igencsak lassan vánszorgott előre. Különben az orgonaleveles csipkesálban a középminta egy idő után, amint az ember lánya belerázódik, egész gyorsan megy...

    VálaszTörlés
  9. nagyon szépséges lett! én is tervbe vettem már;o)

    VálaszTörlés