2010. június 6., vasárnap

Nyári hangulatok

Végre, végre itt a nyár nálunk is. A sok szürkeség, eső és hideg után ma reggelre ilyen lett a külvilág - kék, zöld, ecsetvonásnyi fehér - ennyi kell is.
És mutatom "A" művet: készen van az a kendőm, az amit én magam terveztem meg. Előbb a számadatok: 93*190 cm, 90 gramm. 3,25-ös tűvel kötöttem, egy hétig. Ja, és a saját festésű gyapjúból.
Úgy gondoltam, Virágzó orchideának nevezem el, mert olyan, mint egy éppen virágot bontó orchidea: felül még bimbós, lefele pedig egyre nagyobb bomló bimbók vannak, legalul pedig a nagyra nyílt, már-már hervadásnak induló virágok.
A színével bajba kerültem. Fényképezhetetlen. Vagy majdnem az. A házban készült fotók ezért a méretet és néhány részletet mutatják, a kintiek pedig megközelítőleg a színt.
Egyébként a színvilága a Graffiti muskátliméhoz hasonlít, de a lobéliák kékje, vagy a krémfehér petúniák jobban illenek hozzá:
Most jönne a kérésem: mintatesztelők kerestetenek! Mielőtt piacra tenném a mintát, szeretném, ha páran megkötnék a kendőt a leírásom alapján (ami még csak kb. egy héten belül lesz meg papíron), jeleznék a mintában talált hibákat, javítanának a leíráson. Itt hozzászólásban bárki jelezheti szándékát. Köszönöm :-)

És ha már virágzásról írok, akkor mutatom a magam leendő virágocskáit, egyidőben kezd nálam virágozni a Haworthia fasciata (balra) és az Aloe aristata (a nagy). A Haworthia megszokott dolog, és nem annyira látványos, de Aloet nekem még soha nem sikerült virágbontásra rávenni. (A háttérbeli Maranta ablakon belül lakik.)

19 megjegyzés:

  1. Én szívesen mepróbálnám megkötni, nagyon tetszik :)

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörű lett! Nagyon ügyes vagy, mind a festés, mind a tervezés terén!:)
    Szívesen tesztkötök neked én is, bár - mivel dolgozom - biztos nem lennék meg vele egy hét alatt, sőt! Ha ez gond, én nem haragszom, ha inkább mást tisztelsz meg a feladattal.;)

    VálaszTörlés
  3. Köszi, Lányok,
    rosszul írtam, a mintát fogom tudni kb egy hét alatt megírni (:-((( én is dolgozom), utána tudnám csak elküldeni.

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörű lett a kendőd! Nagyon tetszik a színe is.

    Kevésbé profik is jelentkezhetnek tesztelőnek?

    VálaszTörlés
  5. Annamari, én nem értettem félre semmit.:) Azért írtam az egy hetet, mert neked is addig tartott megkötni és feltételezem, hogy a tesztkötések eredményét sem hónapok múlva szeretnéd megismerni.;)

    VálaszTörlés
  6. Szívesen lennék tesztkötő én is.

    VálaszTörlés
  7. Én is szívesen megpróbálnám, de én még nem vagyok elég profi ehhez.
    De ne lepődj meg, ha esetleg érdeklődne valaki a gyönyörűség iránt vásárlási szándékkal.

    VálaszTörlés
  8. Szia!
    Alkalomadtán vállalkoznék én is a tesztelésre:)))

    VálaszTörlés
  9. Ugye, ugye nem is mondtam én nagy butaságot azzal a tervezéssel!:-)))
    Gyönyörű a színe a mintája egyszóval minden!
    Egy baj van az egészben sajna én nem tudok úgy kötni, hogy merjek próba kötésre vállalkozni, de biztosan lesz jelentkező!
    GRATULÁLOK!

    VálaszTörlés
  10. Kedves Krókusz! (Sajnos a keresztneved nem tudom.)
    Még nem rendelkezem saját bloggal, de már elég régóta csodálom gyönyörűbbnél, gyönyörűbb alkotásaitok, ...köztük természetesen a Tiéidet is.
    Nagyon tetszik a kendőd színe és "saját gyártású" mintája is.
    Szívesen megpróbálkoznék a kötésével.
    Kérlek nekem is küld meg a mintát.
    További kellemes munkálkodást kívánok.

    VálaszTörlés
  11. Gratulálok az első saját tervezésű csipkédhez! Szépséges lett.
    Azt hiszem, ezzel végleg beléptél a "Nagyok" táborába.
    Tesztelésre szívesen vállalkoznék én is. Egy hét múlva lesz papíron - gondolkodás - addigra már csak egy vizsgám marad, csak el ne kiabáljam :).
    Mikorra szeretnéd látni az eredményeket?

    VálaszTörlés
  12. Nagyon szép a kendőd!A színe pedid gyönyörűűűű4
    Megpróbálnám én is megkötni, de sajna még a Kiri kendőm sincs megkötve.:(

    VálaszTörlés
  13. Annamari, ez gyönyörűszép lett!!! Gratulálok, csodás ez a kendő! Én is szívesen tesztelném, ha lehet, nagyon tetszik.

    VálaszTörlés
  14. Nagyon szép lett, a minta is tetszik, a színe is csodás. Gratulálok!

    VálaszTörlés
  15. Gyönyörű lett a kendőd, viseld egészséggel.

    VálaszTörlés
  16. Köszönöm, Lányok!
    Amint meglesz a minta küldöm! Csak holnaptól munka :-((( bár nem túl kemény hét elébe nézek, ha minden igaz...

    VálaszTörlés
  17. Nagyon szép lett a kendőd! gratulálok a tervezéshez és a fonalfestéshez is! Ha érdekel még tesztkötés, nagyon szívesen beszállok! :) bár nem vagyok olyan profi, mint a nagyok..:)

    VálaszTörlés
  18. Én is megpróbálnám...
    Annyira szép lett.

    VálaszTörlés