2010. március 16., kedd

Változások

Nem szándékoztam ilyen témákról írni, de ez számomra is meglepő dolog, ami történik.
Mint nemrég írtam, elkezdtem mozogni. A cél: újra felvenni egy nadrágot, ami már nem ér be, mindezt minél hamarabb.(Az előzményem, hogy 10 évig sportoltam versenyszerűen, majd pár évig magam gyönyörűségére, és nem önszántamból hagytam abba a mozgást, hanem egy gyógyszeres kezelés mellékhatásai miatt egyszerűen nem ment. A kilók viszont jöttek...)
Nem szeretem a drasztikus semmit-sem-eszem fogyózásokat, nem is hiszek abban, hogy pusztán kalóriamegvonással hatékonyan lehet fogyni, ezért úgy döntöttem, hogy majdnem normálisan étkezek, de mellette szinte napi rendszerességgel beiktatok egy kis mozgást.
A napi gyaloglásom megvan, az se semmi azért, napi 40 perc csak számít. És jött mellé a 30 napos testformázó-fogyasztó kemény mozgás. A hatodik alkalmon vagyok túl, és érzem a ruháimon, hogy máris van eredmény. De még ennél is szembetűnőbb az, hogy jobb az általános közérzetem, jobban alszom, reggel pihentebben ébredek. Jobb a kedvem, több az energiám.
És az előbb felsorolt jótékony hatások nyomán megvan a sikerélmény, már egy ilyen korai szakaszban, ami motivál a továbbmenésben.
Hogy súlyban mennyi ment le? Fogalmam sincs, nem is érdekel. Nem is akarok fogok számokról és testi adatokról írni itt.
A mostani mozgás 30 napos program, alkalmanként 20 perccel (+5 perc bemelegítő), 3 szinttel, amit tíznaponként emelek. Viszont már megvan a folytatás. Akkor megpróbálok alkalmankét egy-egy órákat mozogni.
Annyira kemény, hogy szerintem heti háromnál többet egy átlagember nem bír el abból (vagy ki tudja?), így nem is számolok heti 7 órával.

És egy kicsit magáról a tornáról. 30 napos lefaragás. Ez a hivatalos neve neki. Teljesen egybevág azzal, amit a magam részéről is gondolok az egészséges fogyásról. Már ott kezdődik, hogy nem is kimondottan fogyásnak nevezném, hanem testépítésnek, testformázásnak. Azaz: a zsírok helyébe izmokat építgetünk, alapkövetelmény: LASSAN. Legalábbis az elején. Ez azért kell, mert az izom az a részünk, ami égeti a kalóriákat. Minél nagyobb az izomtömegünk, annál több energiát eszik naponta. A zsír az egy passzív szövet, némi hőszabályzó és energiaforrás-szerepen kívül nem sok jót tudok a számlájára írni. Tehát: a saját zsíromban rejlő energiát felhasználva akarom az égető izomtömegemet növelni.
Az izom növeléséhez az energián kívül másra is nagy szükség van: mozgásra, arra, hogy az izom igénybe legyen véve.
Az alapelveim a következők: nem fogok izomépítő fehérjekészítményeket és fogyasztószereket használni és nem fogok terembe gyúrni járni. Kíváncsi vagyok, hogy ilyen életmóddal mennyi idő alatt fogom magam visszagyúrni a kockás nadrágomba...

6 megjegyzés:

  1. Hajrá, hajrá én szurkolok neked!
    -talán rám is rám férne-

    VálaszTörlés
  2. Életmódváltás nálam bevált fogyasztó!
    Tavaly tavasszal kezdtem kijárni a "mezőre".
    A szezon végére novemberben 4 kg hiányzott rólam.
    Már várom a kezdést :D
    Arra én is odafigyelek, hogy minden étkezés meglegyen. Bár hajlamos vagyok elfelejteni vacsorázni, ami éjjel zavaró :D

    Hmm kockás has mellé dukál a kockás nadrág :D
    Szurkolok neked!

    VálaszTörlés
  3. Drukkolok neked, hogy hatékony legyen a program! Kedvcsinálónak is nagyon jó volt ez a részletes leírás! Drukkolok

    VálaszTörlés
  4. Szió :)
    Szorítok a sikeredért és drukkolok Neked!
    De mint ex tornásztól azért fogadd el,hogy a fehérjét azt kicsit emelni s pótolni kell!
    Ettől lesz feszes a tested körvonala.
    Tojád,hal,pipi husi .) s vitaminok.

    Hajrá!

    VálaszTörlés
  5. Köszi, Lányok! Az izomláz minden porcikámban jelen van, de olyan jóóóó :-)
    A terepmunkával nincs baj, az rendszeres, úgyhogy ez a része is oké. Ami pedig az étkezést illeti, épp következik (valamikor) egy poszt róla. Mégpedig pontosan a fehérjebevitelről. A fagyasztómban vagy 4 kg csirkemell van... kicsontolva...

    VálaszTörlés
  6. köszi. vegre valaki aki fogyás terén nem az evés-megvonásról , hanem a testformázásról beszel jobban mondva teszi.
    azonnal "meggyúrom" magam.
    szia, és még sok sikert továbbra IS.
    rita tirolbol

    VálaszTörlés