2010. március 7., vasárnap

A rózsaszín jegyében

Pihenésképp a sok csipkekötés után pénteken meglepetésszerűen erőt vett rajtam a vágy, hogy valami mást kössek. Valami gyorsat és csipkétlent. Például zoknit.
A péntek esték mindig valami összejövetellel telnek el, ez már hagyomány nálunk, ezúttal mi mentünk vendégségbe. Hát gondoltam egy nagyot, és felszedtem tűre egy pár zoknit magamnak. A Délkától kapott fonalból és magammal vittem. Ameddig a fiúk a számitógépet bütykölték, én kötöttem. Igy esett, hogy péntek estére szinte meg is lett a félpár. Azaz, csak az orrát kellett megkössem, ezt szombat reggel tettem meg. Szombat délutánra pedig meglett a másik félpár is.
Jó szolgálatot tesz, mert a tél nem akaródzik elmenni. A színei pedig annyira tavasziasak, hogy elég ránézni, és rögtön kakasmandikó-csokrok vonulnak az ember szemei előtt. (egy botanikusnak elég kemény a tél ilyen ideragadása...)
A zokni semmi extra, teljesen egyszerű minta alapján van kötve, 3-as tűvel, Aldis zoknifonalból. A lényege, hogy meleg és kényelmes. Szeretem a zoknifonalak textúráját érezni a lábfejemen.

5 megjegyzés:

  1. A zokni biztos jó meleg, életemben nem kötöttem még sok mással egyetemben.
    Viszont áruld már el mi a csoda az a "kakasmandikó-csokrok":O)))

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó lett a zokni , ezt még szeretném kipróbálni, 5 tűvel tudok kötni , csak még nem szántam rá magam.

    VálaszTörlés
  3. Kakasmandikót még csak sárgában láttam, dehát egy botanikus könnyen talál megfelelő virágot a zoknijához. Már nagyon szeretném a meleg holmit elfelejteni. Volt év, mikor ilyenkor már ültettünk. ma reggelre hó volt.

    VálaszTörlés
  4. A kakasmandikó az a virág, aminek a képét betettem. Lányok, én is unom már a téli holmikat, és unom a telet, a hideget és a havat...
    Mmama, itt az ideje... tavaszra egy szép kis csipkezokni elfér... :-)

    VálaszTörlés