2010. március 4., csütörtök

A kasmír

Első találkozásom a kasmírral virtuálisan zajlott le, ezelőtt pár évvel egy sitcom-sorozatot nézése közben. Egy kapcsolat bukott el benne egy leárazott kasmír pulóver odaajándékozása nyomán. Még ma is a fülemben hallom a fura hangsúllyal kimondott "It's cashmere, it's cashmere" mondatokat és mindig elmosolyodok rajta. A kasmírt már akkor mint értékes, drága anyagot ismertem meg.
Aztán telt az idő, és nem foglalkoztam kézimunkával, kötéssel, a kasmírról tudtam, hogy mi, de nem kerültünk egymással közelebbi kapcsolatba.
Aztán amikor újrakezdtem a kötést tavaly, előbb tiszta gyapjúval próbálkoztam, aztán az igen vékony gyapjúkeverék csipkefonalakkal, és kötősökkel ismerkedtem (virtuálisan), egyikőjük mondta, hogy ő bontott kasmírt használ. Mondjuk, ezt a bontást gyakoroltam én már régebb is, de soha nem voltam ennyire válogatós.
Azóta viszont rohamozom a turikat és vadászom a kasmírt.
Miután igen ritka esetben túldivatosak, túlcicomázottak a kasmír pulcsik, általában a végkiárusításra maradnak, és olcsón meg tudom venni őket.
Igy tettem szert az utolsó sálam alapanyagára is. A kezdet kezdetén egy rózsaszín, semmi extra pulcsinak tűnt. Leárazott termék volt.
Szétbontottam, és semmi kezelés nélkül elkezdtem a bontott anyagból kötni a sálat. Olyan girbegurba fonalból, amilyen bontás után lenni szokott.
Kötés közben eléggé bizonytalan voltam, megvallom, hogy ki fog-e egyenesedni a szál, de azt mondtam, olyan lesz, amilyen lesz, megkötöm, és úgyis el fogom hordani.
Ehhez képest nagyot csalódtam. Kellemesen. Mosás után ugyanis úgy néz ki a sál, mintha új anyagból készült volna, nem lehet megmondani róla, hogy bontott fonal.
Szép az esése, mert valamivel nagyobb a súlya, mint a gyapjúnak, ezért jobban lehúzza magát.
Meleg.
A színe talán megmarad. Nem az a vadító rózsaszín, és így megkötve szerintem teljesen oké, hordható. Igazi nőies darab lett.

9 megjegyzés:

  1. Valóban gyönyörű! Én is kedvelem a kasmírt!:)

    VálaszTörlés
  2. Köszi, Lányok! Már töröm afejem a következőn. Természetesen kasmírból :-)

    VálaszTörlés
  3. Hallani már hallottam a kasmírról, de nem találkoztam vele a sál viszont gyönyörű!
    Egy kérdésem van, miről ismered fel megnézed a címkét vagy honnan tudod kasmír-e a megvételre kiszemelt?

    VálaszTörlés
  4. Ez lett a kedvenc sálam. :-)
    Igen, a cimkéjén írja. Miután azok a darabok nem a keleteurópai piacra készültek, meg lehet bízni abban, amit ír.
    És megpróbáltam meggyújtani a kasmírt, ugyanolyan büdös, mint a gyapjú :-)

    VálaszTörlés
  5. Kedves majdnem druszám, jó ötlett adtál ezzel a bontott kasmírral, mert bizony itthonról nehezen elérhető és rendkívül drága dolog lenne. A kis halvány rózsaszín pedig a könnyedségével valóban nagyon nőies darab.

    Most a Metróban láttam kasmír ffi pulcsikat, valóban sima szabással, minta nélkül, de leárazva is majdnem 6000 ft volt egy-egy darab.

    Egyetlen egy dolog csak, hogy ahogy a gyapjúból sok fajta elég szúrós tud lenni, úgy a kasmír is allergizáló hatású lehet sokakanak.

    VálaszTörlés
  6. Gyönyörű a színe is és a mintája is.

    VálaszTörlés
  7. Köszi, Lányok!
    Anice, én nem új kasmírcuccokat vadászok, hanem turkálóból.
    Az allerigzáló hatással teljesen egyetértek. Szerencsére, én nem tartozom az érzékenyek közé...

    VálaszTörlés